Üdv!

Tominak igaza van, félelmetes udvariatlanságom hiányát pótlandó: Ádám vagyok, random helyeken lakó motoros muzsikus. No, az illemkörök végeztével kénytelen leszek mesélni a vulkánon töltött éjszakáról.

Történt ugyanis, hogy Milazzó tengerpartján úgy döntöttünk, hogy kettőnkre bőven elég másfél liter víz, két fényképezőgép, egy hálózsák és egy törölköző (ugyebár minden stoppos alapvető felszerelése), mert ugye a vulkánon meleg van, meg különbenis augusztus, minden olasz délen nyaral, hát nehogy már pont mi fázzuk. De. Az alapkoncepció az volt, hogy a pénzünk fogytán, tehát nem veszünk igénybe semmiféle pénzértágy intézményt, inkább elisszuk az erre szánt összeget. A terv kiválóan működött, Stromboli sziget fekete partjainál (mert ugye nem homokból van, hanem hamuból) remek kocsmák sorakoznak, meglepően minőségi zenével csábítva a kedves turistákat. Megkóstoltuk a helyi specialitást, ami úgy néz ki mint egy narancs, az íze is hasonló, de hús van benne, meg mindenféle ismeretlen összetevő, és meleg. Érdemes kipróbálni, ha arra jártok. Kizárt, hogy egynél többet meg bírjon enni belőle bárki, olcsó, és laktat. Persze, ha nincs más ehető, akkor minden utoljára fogyasztott étel laktat. 

Tett követte az elhatározást, és nekivágtunk a hegynek. Az előzőleg említett négyszázas pihenőnél találkoztunk egy igen szimpatikus svájci úriemberrel, aki nagyon szerényen bevallotta, hogy azontúl, hogy a vulkánfotózás a hobbija, a Stromboli a szíve csücske, és nem kevesebb mint ötvenszer járt már itt.

A vulkánmászás nehézségeiről már nagyvonalakban beszámoltunk, úgyhogy apró érdekességekkel egészíteném csak ki. Kb. félórás fotósession után a vaksötét hatására úgy határoztunk, hogy innen lefele vezet tovább utunk. Ezzel alapvetően semmiféle probléma nem lett volna, ha tudjuk/látjuk merre kell menni. Keménységünk okán úgy döntöttünk, hogy lámpát csak végső esetben használunk elkerülendő, hogy a Carabinieri felfedezzen, és kifizettese velünk az emelt összegű belépődíjat. Akadt azonban olyan aprócska gond, hogy az a vacak hamu beszakadt alattunk, és mindjárt egy gigantikus csúszdán találtuk magunkat. Csúszás irányát tekintve két opció állt, illetve mélyedt előttünk, balra a hegyoldal, ahol a frissen kiköpött láva csordogált bele a tengerbe, illetve jobbra egy kisebb szakadék ismeretlen tartalommal. Szerencsénkre megtaláltuk az arany középutat, ami azontúl, hogy a biztonságos pihenőhelyre vezetett, tele volt azzal apró termetű cserjével, ami istentelenül szúr. Szóval, összesítve több méternyi karcolással, és svájci segítséggel (az előbb említett uraság ugyanis rendszeres időközönként jelzett nekünk, hogy merre az arra) nagyjából egy órás bukdácsolás alatt visszatértünk a pihenőhelyre. Vacsoraként elfogyasztottunk egy fél doboz pringles-t, illetve egy liter vizet (mindkettőt ajándékbe kaptuk), majd az esti cigi után nyugovóra tértünk.

A 400m-es pihenő tulajdonképp acélszelvényekből összeállított kb 5 nm-es plató, a közepén egy fa gerendával. Ezt a csodás lakosztályt próbáltuk otthonossá tenni a törölközővel, illetve a hálózsákkal. Kreatívabbak megépíthetik a nappaliban. Nagy titkot nem árulok el, ha azt mondom, hogy nem jártunk sikerrel. Alapvető problémákat vet fel két ember elszállásolása egy hálózsákban, pláne, hogy fújt a szél, hideg volt, és a szexuális orientációnkon sem módosítottunk. Így tehát maradt a vacogás, és a remény, hogy a nap holnap sem felejt el felkelni, és előbb utóbb meleg lesz. Hálistennek a szagunk bódító hatása (ekkor emlékeim szerint már vagy 4-5 napja nem sikerült fürdeni, bár nagyon azért nem is próbálkoztunk) hamar álomba ringatott minket. Azontúl, hogy az aktív vulkánoknak megvan a varázsuk, természetüknél fogva akadnak hátrányaik is, például, hogy kitörnek, ezzel alaposan megnehezítve az alvást. Az első pár ébredés csodálatos. Félálomban kitörést nézni meseszép. A tizedik környékén már bosszantó. Ekkor hangzottak el olyan mondatok, hogy "hagyd már abba bazmeg, aludni akarok", illetve "kurva vulkán". A huszadik táján pedig már vicces. 

Reggelre csatlakozott hozzánk egy holland pár, illetve huszonvalahány kecske, akik haláltmegvető bátorsággal parádéztak a hegyoldalban, hogy azt a pár arra serkenő kórót lelegeljék. Szerencsétlenek valószínűleg nem tudták, hogy párszáz méterrel arrébb van egy kiterjedését tekintve méretes, kecske szempontból érintetlen mező. Továbbá vendégünk lehetett egy egér, aki kirágta a cigarettásdoboz sarkát, és megfosztott minket az utolsó ciginktől. Szerintem a hollandoknak dolgozott, kizárt, hogy az egerek dohányozzanak. Mondjuk tűzük biztosan akadt.

Voltunk még Tropeaban, és Taorminában is, ugye Tomi?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.